4. lecke: Biztosítás az legalizált csalás?

Közel tíz évet dolgoztam biztosítóknál. Voltam üzletkötő, üzleti igazgató, de vezettem területi irodát is. Voltam pénzügyi tervező, VIP ügyfélmenedzser, oktató. Kitüntettek, voltam a legjobb üzletkötő, nyertem kupát és lettem kétszeres gyémánt díjas. 1000 családdal, céggel biztos tárgyaltam. Nem mondhatod azt rólam, hogy nem vagyok otthon a témában. 
AKKOR IS OTT A LEHETŐ LEGJOBB TERMÉKET KÍNÁLTAM, de a pénzpiacról!
De ma már szerencsére nem vakít el a média és a Biztosítók, bankok hirdetése! 
Diplomáim, okleveleim, kitüntetéseim mellett a legfontosabb, hogy ügyfelem pénzét ma már a lehető legkorszerűbb, legjobb módon tudom "kamatoztatni"

Nem véletlenül mondta ki a német bíróság, hogy a biztosítás legalizált csalás. Ugyanis sajnos akármennyire is igyekezik a biztosító a biztosításhoz kötött befektetés, csak fából vaskarika. Erről egy könyv is készült, persze nem lehet kapni már sehol.

Gyorsan szögezzük, le. Ha valaki akar kötni egy életbiztosítást  a balesetére, rokkantságára figyel oda, netán a lakását, kocsiját biztosítja be, hát tegye meg, de egyrészről jól olvassa el a szerződést, másrészről csak akkor kombinálja befektetéssel, ha kikérte szakember tanácsát. 
A MONEYMANAGER programban hiába kezelem 22 biztosító teljes termékpalettáját talán ha 5 olyan termék tudok ajánlani, akik valóban korszerű terméket alkottak és nem csupán átcsomagolták a régi szart.

Ha egy szuper alap így érhető el, vagy a biztosító megosztja a hűségesekkel a hasznát vagy kedvező adózás szempontból, netán csomagban kínál kedvezményeket, akkor igen van létjogosultsága, de könyörgöm nem csak UL a befektetés és nem csak BRÓKERCÉGEK csodái vannak! :-)))

A biztosítás, mint mondtam biztosítás, de kérem olvassa el a szerződést, mert lehet hogy a lakásbiztosításnál kiderül, hogy olyan ajtót kell felszerelnie, ami több százezer, a kocsiját ha 1 év után lopják el, már nem fizet teljes árat, vagy ha meg is rokkan, de csak 70 % ban akkor egy árva kanyit se kap. Most azonban én csak a befektetés résszel foglalkoznék, de jó ha tudja ha megkeres szolgáltatásom része a meglévő befektetések, biztosítások átnézése ár, érték, jogi és egyéb buktatót szempontjából! NE HABOZZON! NÉZESSE ÁT!!!!!!!

Kétféle biztosítás van, amelyben befektetés is bele van kombinálva. 
A vegyes életbiztosítás és az un. Unit Linked biztosítás. De mindkettő csak érzéki csalódás, ha nem veszi figyelembe a költségeket, rugalmasságot, a tőkepiac által kínált lehetőségeket.:


Mert látszólag jól, működik, mint ahogy látszólag mozog a középső rész. De mégse jó.

A vegyes életbiztosítás különösen nem  gazdaságos!!!!!

Ilyet főleg a kezdetekben kötögettek a biztosítási ügynökök. Vagyis 10-15 éve. Ha mutatsz nekem olyan ügyfelet, akinek a terméke felveszi a versenyt bármelyik részvénycsomaggal, alappal vagy akár egy normál állampapíros banki művelettel, akkor megeszem a kalapom. 
A szakma is elismeri, hogy egy vegyes cucc 10 év után éri el a tőkeértéket!! 
(El kell ismernem, ha meghal a biztosított, akkor kifizeti a teljes összeget, nem vitatom. De azt igen, hogy akkor ezt úgy hívják kockázati életbiztosítás, amiben pl. egy nemdohányzó 50%-al is jobb díjat kaphat külön, mint magéban a vegyesben!!)

Az ilyen termékekben olyan nagy a költség és oly kicsi volt az átadott hozam, hogy tényleg 10 év alatt jut tőkeértékhez. Ez a termék nagy bukta volt, bárki is kötötte meg. Hisz közben 10 év alatt a Ft 58% ot inflálódott!!! Tehát 10 év reálhozamban 60% BUKTA!!! Pedig látszólag ott a sok pénz!!!  Pedig akkor ha csak ugyanannak a biztosítónak, banknak a részvényét vette volna meg az illető 20 x több pénze lenne most, mint a vegyes életbiztijével!!  

Szerencsére ilyet én már soha nem adtam el az ügyfeleknek. Ellentétben a befektetéssel kombináltat. Ami nagyon jól hangzik, talán a kezdetekben tényleg az egyik legjobb lehetőség volt és még úgy hiszem maximálisan ki is szolgáltam az ügyfeleimet, de most már semmiként nem ajánlanám azoknak, akik mondjuk a célösszeg 10% egyből be tudnák fektetni, akiknek havonta magasabb összeg is megspórolható, vagy akinél kettébontható a biztosítás és a befektetés.

CÉGEKNEK VISZONT KIFEJEZETTEN AJÁNLOM!!! KÖLTSÉG! ADÓ OPTIMALIZÁLT!!!
A CÉG PÉNZE ÁTKERÜLHET A MAGÁN OLDALRA ÉS ALIG VAGY NULLA ADÓ!!!!


Na nézzük miket is hallgattak el a biztosítók:

1. Ez nem életbiztosítás: De ettől még kellett bele egy csipetnyi életbiztosítás, mert különben nem árulhatnák. Persze fennen hirdetik, hogy lehet ez névleges is, csak pár ezer forintos díjért, mert valójában ez befektetés. Egyrészről az a díj amit itt kifizetek, nemcsak arányosan drágább, mintha egy másik valóban biztosítást kérnék, de a fennen hangoztatott adókedvezményt is csak akkor vehettem igénybe, ha mind a 10 évig fizetgetem. (AZÓTA EZ SINCS!!! ÉS KAMATADÓ IS CSAK HOSSZABB TÁVON VAN ELENGEDVE!!) Tehát valójában nincs életbiztosításom, így ha szeretnék, akkor vagy egy másik terméket is meg kell vennem, vagy ezt kibővítem drágán, de akkor nem is marad sok befektetésre.

2. Adókedvezmény: Amikor ezt a blogot írtam még így volt! (Még van, de bárikor eltörölhetik. Viszont ezért az évi pár tízezres visszaírásért –amit ugyebár kamatostul kell visszafizetni, ha mégis felbontásra kerülne a biztosítás 10 éven belül- súlyos árat fizetünk. Úgy is mondhatnám, amit ezen nyerünk, mármint ha nem minimálbéren vagyunk bejelentve, az elúszik máshol többszörösen.)  SAJNOS IGAZAM LETT! Bukta!

3. Első két év díja: Hát arról lemondhatsz! Különben miből fizetnék ki az üzletkötőket? Bár jobb, ha tudod, ha valaki felmond egy biztosítást mondjuk a 23. hónapban és ezáltal szinte befizette már a 2 éves díjat, a biztosító nemcsak megtartja ezt a majdnem két évnyi díjat, de pofátlanul még el is szedi a dolgozójától jutalék visszaírás címén. Azzal a jelszóval, hogy nem jól dolgozott, de az eszébe se jut, hogy az ügyfélnek visszaadjon belőle. Vagyis az üzletkötő és az ügyfél és nullán van, míg a biztosító mindenképpen nyert. Persze ha végig is fizeti az ügyfél a díjakat, 10 vagy 20 éven át, akkor is ott az első két év díja. Amit az elején elvesznek, vagyis nem fektetnek be. Erre sokan legyintenek, pedig a kamatos kamat, pont ezt a két évet dobná meg a legjobban. Az összes többi évek befektetett pénze nagyságrenddel kevesebbet hoz a konyhára, nem véletlen hogy pont ez nyúlja le a biztosító. De ezzel nem elégszik, meg ugyanis van egy szuper büntetés is, az un. visszavásárlási érték.

SZERENCSÉRE néhány biztosító rájött, hogy azért ez már tényleg sok! Én azokat a termékeket szeretem, ahol a hűségért cserébe az első két év díjat visszaadják BÓNUSZBAN! 
Még így is vannak fenntartásaim, mert az ügyfél lehet hogy saját hibáján kívül nem tud hűséges lenni (munkavesztés stb.) de legalább ezekre is van megoldás. Van még ügyfélbarát UL, de tényleg beszéljük át, mert rengeteg ügyfélnél vagyok, akik Brókeres terméküket mutatják és azt hogy ki szeretnének szállni. Én meg mutatom a szerződést, hogy MIÉRT NEM OLVASTA EL A HALÁLOS ÍTÉLETÉT, mikor jött az a TÁSKÁS ÜGYNÖK!!! Benne van, hogy bukta lesz!
Igaz eldugva szépen körmondatokban!


4. Visszavásárlás: Kedves ügyfél, ha te voltál olyan meggondolatlan,hogy 15 évet aláírtál és a 6. évben 5 hónapig állástalan lettél és nem tudtad fizetni a befektetésedet, akkor felmondja a biztosító a szerződésedet. De nem elég, hogy elvette az első két év díját és alig volt hozamod addig is, illetve rád vert egyéb költségeket is, most rád nyom egy szuper büntetést és elveszi az összes betett pénzed és hozamának 30-80% át. Mi ez ha nem egy rablás!!! Miért is veszi el? Mert te hosszútávra kötötted meg…és jön a hülye lózung duma! Neki semmi más dolga nincs, mint az alapokban lévő pénzedet eladnia. Van vele egy kis költsége, de ezt eleve beleépítette. Valójában leveri rajtad azt, hogy nem szipolyozhat 15 évig. Mert ott és akkor alig van pluszköltsége azzal, hogy fel kell bontani a befektetésedet. Vannak likvidebb lehetőségek! 
Amiből kivehetsz ha szükséges, ahol ha egy két évig nem tudsz fizetni díjat, akkor nem dádáznak meg. Még UL is van rugalmas, de az igazán jók a tőkepiaci megoldások.

Mert itt hogyan is zajlik a befektetési rész?

5. Befektetés: Valójában te odaadod a pénzed a biztosítónak és ettől kezdve szintén lemondtál a tulajdonjogodról. Szó sincs arról, hogy a te pénzed lenne ott a számlán. Nem annak csak a kedvezményezettje vagy. A tulajdonjoga már a biztosítóé. Annyi a különbség a bankhoz képest, hogy olyat amit Cipruson tettek ezzel legalább nem lehet, de ettől még egy Biztosító vagy bankcsőd, államcsőd nagyon is érintene. 

A bankban még durvább a helyzet. Ott írásban le is kell mondanod erről a jogodról (apró betűs rész a szerződésben, néha csak 3 betű, amit úgy hívnak ÁSZF vagy banki belső szabályzat) mert különben nem tudná a biztosító összegyűjteni, majd maga befektetni a pénzt. Mert nyilván nem attól fog hozamot termelni a pénzed, hogy a biztosító vagy bank  széfjében tárolják 15 évig. 

De a biztosító maga nem foglalkozik befektetésekkel. Azt kiadja un. alapkezelőknek. Még akkor is ha az a neve alatt fut, nem ő kezeli. Természetesen igyekszik ő is a legjobbakkal dolgozni, így büszkén ki is írja a szerződésben, biztosítási ajánlatban, hogy ki az ő alapkezelője. Bank is ugyanígy tesz. Persze az alapkezelő nem szeretne foglalkozni kisebb nagyobb összegekkel, hanem egyben kéri a sok ügyfél pénzét. A biztosító tehát összegyűjti és azt mondja, helló befektetési alapkezelő, itt ez a sok apró egyben, ez már az én pénzem és most hoci nesze mit adsz érte. Azt mondja vidd a nagykerbe és majd ott én kiszolgálom magam. 

A nagyker valójában egy letétkezelő bank. Hisz az összegyűjtött pénzt letétbe kell helyezni valahol. Végül is egy ügyvédnél is elhelyezhetnék, csak kicsit hülyén nézne ki 3 milliárd egy ügyvédi letéti számlán. Így hát az erre szakosodott letéti bankba, (Magyarországon a Keller Zrt.) helyezik el és onnan kerül a nemzetközi alapkezelőkhöz. Azért kell nemzetközi, mert nyilván a világgazdaság általuk érhető el, alapok, részvények, állampapírok stb. formájában.

 Aztán persze a letéti bank és az alapkezelő is elvesz egy kicsit a pénzedből, de ez csak a kisebbik tétel, a biztosító is fenntartja a székházát és az összes emberét a pénzedből, miközben csak postás szerepe van. Na és a postásról tudjuk kétszer csenget, nem elég hogy elvett egy csomó díjat, meg költséget a hozamodból is lenyúl. Bevallottan 15 % -ot, de általában bevezeti a vételi és eladási árfolyamot, mint egy devizabank, és ott is lenyúl téged. 
Érdekes, hogy marad egyáltalán egy kis hasznod.

Ennek ellenére tudok olyan biztosítói alapot, ami 2011 év és a 2012 évben amióta ez az alap létezik majdnem 60% hozamot produkált és több alapja is nyert az 500 alapot vizslató szuper gálán! Az ÉV LEGJOBB ALAPJA EGY BIZTOSÍTÓNÁL! 
Ebből is látszik soha se mond hogy sose, de ezek a fehér hollók! Én megtalálom, megmutatom melyik, de a táskás ügynök, aki nem független a biztosítóktól azt sózza Önre amit a brókercég a legjobb jutaléknak tart!

6. Hozam: A hozam lenne a te nyereséged. A hozam egy alapnál, vagy részvénynél csak egy viszonylagos állapoti érték a kezdeti értékhez viszonyítva. Vagyis amikor vetted 10 forint volt, most 15 ér vagy 8 ér tudnád eladni. A nyereséged és a veszteséged is csak látszólagos. Ezért van az hogy nem is értem, ha valakinek egy alapban vagy részvényben a pénze épp veszteségen áll, miért rohan kivenni, hisz azzal a vesztesége véglegessé válik, míg ha kivár újra pénzénél lehet. 

Persze azért nyilván egy átlagos hozam elvárható, mert ha nem így lenne akkor mi a fenének kellene befektetni. A világtőzsdén, azaz a világgazdaság leképezésében, így az azokat jelképező legjobb alapok, részvények euróban 10 éves távlatban, a világválságokat és háborús időszakokat is beleértve simán hozták az átlagos 8-12%-os hozamot. 

Vigyázat azért mondtam euróban, hogy az inflációt is hozzá lehessen adni. Mert ugye míg egy banki kamatnál, forintban mondjuk most 8% legyen az a kamat amit az egy évre lekötött pénzekre a bankok adnak. Közben pedig a pénzünk vásárló értékének romlása, az inflációs érték 4-5% (bevallottan), de ha a gázra, villanyra, benzinre, lakásárakra stb. gondolok ez simán van 8% is. Tehát minden bankba és biztosítóhoz tett pénzen bukunk, ha nem hoz minimum 8% hasznot. Tehát a bankok által felkínált 6,5% forintban, valójában 1,5% veszteség, a világátlaghoz képest, pedig 5,5% veszteség. Hogy el ne vesszünk a számokba leegyszerűsítem. Te beteszed a bankba a pénzed és miközben a bank nyer 5,5%-ot tisztán, te pénzed vásárlóértéke nemhogy nőtt volna, de buktál is az üzleten. Ugyanez euróban vagy lekötetlen pénz esetén még rosszabb.

7. Lekötés: Nyilván ahhoz hogy tőkéd legyen vagy sok pénzt rakjál be a befektetésedbe, vagy sok kicsit, de kellő ideig takarékoskodva. Vagy pénzed legyen vagy elég időd. Ezért ha neked csak kisebb tőkéd van félretenni, befektetni, akkor minél hamarabb el kell kezdened a takarékoskodást. Persze nem mindegy hol és mennyi haszonnal. Ha a világ átlaga 8-12 % akkor nyilván minden olyan középtávú ajánlat, ami kevesebbet hoz, az bukta neked. A biztosítók befektetései pedig nem igazán hoztak ennyit, ha pedig valami csoda folytán volt egy-egy kiugró hozam valamelyik alapnál, akkor is könyörgöm csak nem hiszed el, hogy azt te magadtól nem tudtad volna elérni egy alapban?

8. Alapok: Az alapokban mindenféle befektetési elem megtalálható. Részvény, állampapír, kincstárjegy, zálogjegy, készpénz, arany stb. A kockázatosban több van részvényből, míg a vegyesben vegyesen raknak. Egy alap azért jó, mert így nem egy lóra fogadsz, hanem sok ezer lehetőségre, így az átlaga biztonságosabb, mintha csak mondjuk MOL részvényt vettél volna. Bár egy alapba rakott pénzedet megtestesítő jegyek látszólag a te tulajdonodat jelképezik, ezekben a pénzed csak akkor lenne a tiéd, ha nem a biztosítónak vagy a banknak adtad a pénzed, hanem közvetlenül az alapkezelőknek és még akkor is nem mindegy hova és kinek!

Eddig erre nem volt lehetőség, vagy volt de el kellett hallgatni, most már tudok egy megoldást hogy a pénzedet közvetlenül az alapkezelők kezeljék. A te tulajdonodban marad a pénz és a te 100% hasznodat termeli ki!! Na mit szólsz?? 

Persze ha akarod hogy a pénzedből továbbra is ügynököket, banki székházakat és 200 milliárdos hasznot fizess meg, akkor rajta folytasd tovább a banki és biztosítási befektetéseidet, de jobb ha tudod, miközben a múlt évben a bankban 7 %- ot kaphattál, volt olyan alap, ahol 30% éves haszon volt. Ha most azt kérdezed, hogy ez mindig garantált, mármint a 30%? Akkor azt mondom nem, a 8-12% az, ami tuti meglesz átlagosan, de igen simán lehet olyan év, ahol megduplázod a vagyonod. 

Ha most az egyik biztosítási ügynököd azt mondja, hogy az ő alapjuk is hozott 30%-ot, akkor azt elhiszem, csak kérdezem, ha ugyanaz az alapot én is oda tudom neked adni, akkor melyiket választanád: ami a te tulajdonod, ami bármikor likvid, nincs biztosítói költség, nem fizetsz a biztosító ügynökének, székházának és nem vonnak le semmit a hozamodból, vagy ugyanezt levonatod és még csak nem is a te tulajdonod. 

Hát nyilván logikus, ha neki van olyan ami 30%-ot hoz, akkor a feles költségek nélkül az direktben, a nagykerben 40% lenne. De én óva intek mindenkit, hogy 30%-kal számoljon. Maradjunk a földön és szerintem jó az a 8 % euróban!!!!!!! Plusz egy két kiugróan magas 25-50% -os év és már jók vagyunk. Tehát nekem nyomulhatnak a bankok és a biztosítók 90%-a a befektetés a tőkepiacon és a saját tulajdonban az igazi. 

9. Euróban: mert bizony a mi kis forintunk instabil, de nagyon. Bár néha keljfeljancsiként talpra áll, de valójában egyre csak romlik a vásárlóértéke. A párnahuzatnál jobb a bank, bár már láttam euróban -0,3%- os hozamot is. Vagyis tedd be a pénzed a bankomban és meg is büntetlek érte. Nem semmi. Szóval tartsuk euróban (vagy egyéb még stabilabb valutában) a pénzünk, mert így többszörösen is kivédjük az inflációt és az árfolyam különbözetet is. Mert attól, hogy az infláció stabil 5%, még az euró és a forint közti átváltási árfolyam ingadozhat és hirtelen meg is ugorhat. A legjobb hát mindenen egyszerre nyerni. Így az én ajánlatom dupla hasznot ad. Ugyanott van a pénzed, mintha a bankot bíztad volna meg, csakhogy a tiéd és euróban hoz nagyobb hasznot, mint itt, a nem te pénzed forintban.

De persze én minden valutától félek egy kicsit. Hisz elég az arany 100 éves értékálló görbéjére rávetíteni a dollár és egyéb valuták inflálódott értékét. Vagy gondoljunk a pengőre, amit az utcán sepertek, mert szemétté vált. Szóval az igazi portfólióban van arany is, de nem konyhamódon, meg MLM-ben. KÖLTSÉGHATÉKONY aranyprogramban, vagy úgy hogy az alapjaink azonnal arannyá válthatók! Soros Gyuri bácsi és még sokan mások temetik egy kicsit Európát és a gazdaság kezdi megmutatni, hogy a haldoklás nem csak a Görögöket érheti el. Egyedül Németország az aki még úgy ahogy stabil és AAA minősítéssel bír, a többiek romlottak. Magyar minősítés: BÓVLI kategória. Amilyen a besorolása az államnak, nem lehet jobb a bankja sem. De ha világégés is lenne, ha a Koreaiak lennének annyira barmok, hogy ledobnák az atomot, akkor is lenne egy "valuta" ami túlélne mindent. Ez pedig az arany. Szóval legyen a portfólióban arany és olyan többi eszköz aminek tulajdonosa vagy és gyorsan tudsz átcsoportosítani.

10. Hasonlítsd össze: Hajlandó vagyok bárkivel vitába szállni, de hozzon érveket. Hozza ide egy régebbi  banki, biztosítási szerződését az összes költségelemmel. Merthogy rengeteg költség csak úgy ott van a háttérben és be se vallják. Neked mennyi ér most a befektetési biztosításod? Mennyi ideig volt a biztosítónál a pénzed? Meghozta a világátlagot 8-12% -os átlagot euróban? Ne csak az utóbbi 1 évben. Mert ha nem, akkor nem is tudom mi a fenét csinált a pénzeddel a biztosító?! Vagy mennyit segített az ügynököcske!

Illetve tudom, kifizette az igazgatókat, ügynököket és sorolhatnám. Hozd bármelyik biztosító bármelyik konstrukcióját én lehúzom róla a vizes lepedőt, ha nem az a néhány amely valóban korszerű- Olvass az apró betűk között. Egyszerűen csak gondolj bele, ha én ugyanoda tudom tenni a pénzedet ahova a biztosító rakná, a te tulajdonod és én ezért semmit nem kérek tőled, mert nem akarok az ügynököd lenni és ráadásként a világ legjobb szakemberei további extra jutalék nélkül mozgatják, kezelik a pénzed, akkor kit választanál?

11. Pénzmozgás, alapkezelés: Nyilván nem a 3 hetes gyorstalpalón pénzügyi kiképzést kapott, az idáig takarítóként dolgozó ügynököcske fogja a pénzed kezelni, bár sokszor ők adnak neked tanácsot, hogy melyik alapba tedd és mikor mozgasd. 

Én 3 évig tanultam tőzsdét, van szakirányú végzettségem, Timberland Diplomám stb. de még így is csak nagyon óvatosan mernék adni tanácsokat, hisz nem vagyok benne a világ legnagyobb pénzügyi kerekasztal szakembereit tömörítő csoportban. 

Sok esetben eleve megtiltja a biztosító a tanácsadást és ő maga se vállal ilyet. Neked egy lehetőséged van elhinni hogy egy vagy két alap majd jól fog teljesíteni és neked majd ennek az átlagteljesítménye hasznot fog hozni. De könyörgöm, ha neked van egy alapod, melynek 60% -a veszteséges és 40% -a nyereséges és neked pénzre van szükséged, akkor bizony neked az átlagából adnak vissza és 10% veszteséggel veszel ki pénzt. Pedig logikus, hogy az alapkezelő a 40% nyereségesből vonja ki a pénzed. Csakhogy ez a biztosító nyeresége marad, te pedig megint hoppon maradsz. 

Egy céget megértek. Ott költség! Egy olyat is aki 5-10 ezret tud havonta megspórolni, még talán azt is, hogy azzal tényleg nem lehet csodát tenni. De azt már végképp nem, hogy 10 milliókat lapátolnak a FOREXBE (offshore mittudomén hol bankba) KOCKÁZATOS BEFEKTETÉSEKBE, vagy kötnek egy ötödik UL-t, mikor 1 jó untig elég. Volt olyan ügyfelem, hogy már 12 UL je is volt. Kérdeztem, hogy a 6.-nál miért nem az eseti számlára tette inkább a pénzét? A válasz az volt, egy barát hozta. A befektetésben nincs barátság, ott szakértelem kell!

Az én ajánlatom az, hogy kezelik a pénzed, úgy adnak tanácsokat, hogy ha kell mozgatják automatikusan. A portfóliót úgy rakom össze, hogy nincs bebetonozva 15 évre a befektetésed, hanem mindig keresik a legjobb variációt és ha kell pénz, akkor csak abból veszünk, ami nyereséges, így soha nem veszíthetsz!! 

Persze bocsánat, de csodát tőlem se várj. Vagy tőkéd legyen vagy időd. Kisebb pénzekkel is foglalkozom. tehát nem igaz hogy havi 10-20 ezer forinttal nem lehet elindulni, csak ne várd azt, hogy kis pénzből egy év alatt nagy hozam termelhető. Kis pénzzel takarékprogramot indítunk, (úgy se lesz nyugdíj és a gyerekedről is kellene gondoskodni a nagyobbakkal pedig rövidebb távon is sikereket lehet elérni), ami lehet hogy csak egy korszerű UL-lel valósítható meg. De ha egy kicsivel több van, netán a célösszeg 10-15 % már a kezedben van, vagy egy biztosító szerződésből visszavásárlási bukta nélkül ki tudunk vonni pénzt akkor máris ott vannak a TOP termékek!

A lényeg, hogy az ajánlatomban kisebb-nagyobb pénz esetén is mehetünk a "nagykerbe" és ha lehetséges kihagyhatjuk a bankok és biztosítók fölös költségeit, vagy legalábbis olyat választunk aki idővel visszaadja!

Üdvözlöm Blogomban!

Gazdasági Hírek

SZÁMÍTÁSTECHNIKAI HÍREK